Roma közösségek

Kázsmárk egy 1000 fős Borsod megyei falu. Helyben szinte semmi munkalehetőség nincs, ezért a legtöbb ember közmunkás és - legfőképp a roma lakosság - nagy szegénységben él. 

Azonban a helyi közösség mindig is nyitott volt a kihívásokra; számos kezdeményezésben vett részt és indított útjára az évek során. Tavaly például egy helyiekből álló kutatócsoport(!) alakult, akik egy antropológussal együttműködve feltérképezték és kielemezték a falu pénzügyi helyzetét és annak sajátosságait. Erre a kutatásra építve üzleti terveket dolgoztak ki, hogy belefogjanak a helyi gazdaság fellendítésébe, munkahelyteremtésbe. Ha minden jól megy, néhány éven belül több családnak állattenyésztésből és a savanyítóüzemből lesz biztos keresete

munkacsoport pillanatkép

Aki ismeri Pécset tudja, hogy a Hősök tere nem a legjobb hírű helyek egyike, de körülbelül egy éve elindult egy folyamat, ami ezt gyökeresen megváltoztathatja. Ez tényleg valami „alulról jövő”, amihez, mint minden máshoz, egy kis külső segítség is kellett.

A tér a szabolcsi szegregátum központja, mely régen egy takaros bányásztelep volt. Mára sajnos a rendezett virágágyásokat sok helyen a szegénység és kilátástalanság jelei váltották fel. Az ENSZ Nemzetközi Fejlesztési Programja (UNDP) a körülmények javítása céljával, helyi szakemberek bevonásával egy úgynevezett területi alapú fejlesztési folyamatot (coaching) indított itt, mely a helyi közösség mobilizálásán alapul.

A coach egy kívülről érkező, tapasztalt szociális szakember/közösségfejlesztő, aki egy munkacsoportot toboroz a helyiekből. A Hősök terén heti rendszerességű „térfoglaló” gyűlésekkel kezdték meg a munkát, melyhez hétről-hétre többen csatlakoztak.

Hogy tudja átformálni magát egy közösség? Ez a központi kérdés, melyre praktikus válaszokat keresnek; a fennálló problémákat összegyűjtik, ezeket sürgősség és forrásigény alapján kategorizálják. Folyamatosan projektötleteket gyűjtenek, melyeket dokumentálnak. A megvalósításra kiválasztott projektek tervezését, ütemezését elvégzik, a feladatokat megosztják. Problémáikat és konstruktív javaslataikat a helyi döntéshozók felé kommunikálják. A folyamat fontos része, hogy a „külső” coach szerepét helyieknek kell ellátniuk egy év elteltével, így már két helyi coach látja el ezt a feladatot.

2014. júl 22.

Közbiztonság-javitó térfoglalás a szegregátumban; paradicsom- fesztivál a panelek között; brikket brigád a szegregátumban; közösség a kertből az üres belvárosi telken; civil kurázsi a nagyközségben - kisközösségek átalakulásban!

Feliratkozás RSS - Roma közösségek csatornájára