Átalakuló Wekerle

2018. júl 3.

A Holnap/Demain című francia dokumentumfilmet vetítette az Átalakuló Wekerle az önkormányzattal közös kísérleti projekt részeként, június elején, a kispesti Városházán.

2017. nov 2.

Október 27-én Kispesten a Helyi élelmiszer önellátás alapjairól beszélgettünk egy kis konferencia keretében, ahol mind az önkormányzati, mind a civil közösségi törekvések terítékre kerültek.

2017. szep 9.

Az élelmiszer-önrendelkezés és önellátás, a helyi élelmiszerstratégák egyre inkább középpontba kerülő kérdések a XII. században. Az egyre kiszámíthatatlanabbá váló gazdasági, éghajlati és energiaellátási viszonyok nem hagynak más lehetőséget, mint hogy át kell gondolnunk az eddigi életmódunk és alkalmazkodnunk . A wekerlei közösség azért jó példa, mert igyekszik több lábon állni és együtt cselekedni. A munkájuk egyik központjában "helyi élelmiszerkörzet" kérdése áll. Erről olvashattok most egy történetet.

 

2017. feb 8.

Üres telkek és terek túra, Wekerletepen, avagy, hogyan tud a helyi közösség a telepen található kereskedelmi célokra szánt infrasztrukturához jobban hozzáférni? Hosszu kérdés, és hosszu is volt a séta, volt időnk mindent kitárgyalni! Tracey Wheatley, a túra egyik szervezője,beszámol...

Építész, környezeti menedzser vagyok, szülővárosomban, Kecskeméten a MÁK - Mozgalom az Átalakuló Kecskemétért katalizátora 2015-ig, ekkor a hazaköltözés helyett Wekerlét választottuk lakóhelyül, így azóta az Átalakuló Wekerlén dolgozom helyi ügyeken. 2015 elejétől a Transition Network-kel kötött együttműködési megállapodás alapján Magyarországi Átalakulás Kapcsolódási pont (Hub for Transition Hungary) kapcsolattartója, koordinátora lettem.

2014. máj 11.

Budapest nagyvárosában, annak is a wekerlei szegletében, egy megnyitott magánudvarban, napsütéses vasárnapi napon, MOBIL TANYA épült a gilisztáknak. No persze, ezek nem olyan közönséges földigiliszták voltak, hanem igazi kompsztgiliszták (trágyagiliszták) amelyeket becsületes latni nevükön Eisenia foretidanak hívnak és Nagyszékelyből vándoroltak a Wekerlére. Hát nem izgalmas, de ezek a részletek kit érdekelnek?

Hogyan költöztek a vödörben és kaptak saját tanyát, messzirőljött gilisztáink?  Ez más sokkal izgalmasabb történet lehet. Hát íme.....

 

 

Oldalak

Feliratkozás RSS - Átalakuló Wekerle csatornájára