Milyen is volt Szívügyeink Napja?

Holnap a film. Egy dokumentumfilm a jövőről. Pontosabban a jelenben található kézzelfogható reményről. Ez az, amit Magyarországra is el akartunk hozni.

A film vetítésének elég magas jogdíja van, ami elsőre akadálynak tűnt. Végül pedig ez indított útjára egy országos kampányt, ahol több, mint 100 ember összeadta 20 vetítésnek a jogdíját, és tette lehetővé, hogy több, mint 1200-an láthassák a filmet. A legtöbb vetítést Február 14-ére időzítették a helyi szervezők - a Holnap Bajnokai - így is felerősítve az üzenetet, hogy az emberek óriási dolgokra képesek, ha azt csinálják amiben hisznek; ezért lett ez a nap Szívügyeink Napja.

A vetítések egy része Budapest különböző pontjain volt, nagyobb részük pedig vidéki városokban Pécstől a Dunakanyarig, Szombathelytől Hajdúböszörményig. Több helyszínen 100 feletti néző volt jelen, a Budapesti Európai Ifjúsági Központban például 160-an.

Ami talán a film vetítésénél fontosabb, hogy minden helyi vetítést helyi lelkes emberek szerveztek meg; kerestek támogatókat a jogdíjra, leszervezték a helyszínt, meghirdették az eseményt, és hívtak vendégeket a film utáni beszélgetésre.

Minden egyes helyszínen a vetítés után a nézőkkel közösen vitatták meg a látottakat. Erre a ‘a bajnokok’ hetek óta készültek, és mi egy moderátor képzéssel segítettük őket ebben. Volt ahol egyes téma szakértőit, civil szervezetek munkatársait hívták meg, de sok helyen kifejezetten helyi projektek vagy vállalkozások képviselőit hívták el, ezzel is mutatva, hogy itthon is létezik rengeteg reményteli kezdeményezés. Moderátoraink pedig szemfülesen terelték a beszélgetést, nehogy panaszkórusba fulladjon, hanem kivételesen tényleg a lehetőségeké legyen a főszerep.

Tehát rengeteg ember találkozott egymással, kapott inspirációt a nagyvilágból és akár a szomszédjától is. Volt ahol a vetítésen összedobott adományokból összejött egy következő helyi vetítés jogdíja, több helyen ezennel elindult egy helyi rendszeres ökofilmkulb és két helyen még az is felmerült, hogy érdemes lenne egy magyar Holnapot leforgatni...

Mi, az Átalakuló Közösségek hiszünk abban, hogy számottevő pozitív változás csak “alulról”, helyi közösségeinkből, a mi lelkesedésünkkel és támogatásunkkal indulhat, és ezzel egyre többen vagyunk így...

Íme néhány idézet és kép a helyi szervezőktől:

A beszélgetés résztvevői között akadt például extenzív állattartással foglalkozó biogazda, vagy biokertészetet indító 4 gyermekes családanya, s bemutatkozott egy kisbolt-tulajdonos, akinél dobozban gyűlik minden héten a rászorulóknak adott élelmiszer, egy pedagógus, aki komposztálós programot tart iskolásoknak, megismertük a helyi turisztikai egyesületet programjait, ami a természetben eltöltött aktív pihenésre ad lehetőséget.

Vadovics Edina, Gödöllő

Sokan voltak, akik már régóta keresnek egy ilyen közeget, ahol a zöld szemléletükkel nem lógnak ki és tenni tudnak valami hasznosat. Abban mind egyetértettünk, hogy találkoznunk kell mégegyszer és ezeket a témákat alaposabban átbeszélni, hátha civil megoldások születnek.

Simon Péter, Pécs

A filmet igen nagy csendben néztük végig. A hatás erős volt, a végén nehéz volt Megszólalni. Az utána következő beszélgetés során elsősorban arra fókuszáltunk, hogy helyi szinten mit lehetne a látottakból megvalósítani. A helyi ovi vezetője konkrét elképzeléssel állt elő, amit a későbbiek során ki fogunk dolgozni közösen.

Vojczek Judit, Nagykovácsi

Már a beszélgetés felénél bevontam a közönséget, onnantól nem is lehetett leállítani a kérdéseket, egy óra elteltével az időkeret szabott határt.

Pintér Ádám, TRIP Hajó (Bp.)

… már régóta érlelődött bennem a gondolat, hogy megpróbálnék a környéken beindítani egy filmklubot, ami összehozza az itt lakókat, és arra ösztönzi őket, hogy beszélgessenek közös témáinkról, esetleg el is induljanak azon az úton, melynek különböző állomásait, elágazásait a film elhozza nekünk.

Uhri Bálint, Érd

Szabadkai Andrea arra figyelmeztetett, hogy ezen a területen sem szabad egyszerre mindent görcsösen akarni, mert így éppen a legnagyobb lendülettel érkezők égnek ki a leghamarabb. Olyan kis lépéseket ajánlott, hogy bevásárlóközösségekhez csatlakozzunk, mert így tudjuk, hogy kiktől szerezzük be az élelmet, vagy hogy olyan vendéglátóegységeket keressünk fel, amelyek deklaráltan környékbeli gazdáktól beszerzett alapanyagokkal dolgoznak.

Zlinszky János, Naphimnusz Műhely (Bp.)

 

Sokan jelezték mindenfelől, hogy szintén szerveznének helyi vetítést.
Az igényeket egy űrlap segítségével gyűjtjük.

Ha tetszik amit csinálunk, akkor legyél rendszeres vagy egyszeri adományozónk.

   

Címkék: